A BOLDOGSÁG KÉK MADARA MIZSERFÁN ÍRTA MIKES LÁSZLÓNÉ 3147

A boldogság kék madara Mizserfán

Írta:

Mikes Lászlóné

3147 Mizserfa Május 1 út 82.

Mizserfa, 2017. november 21.

Milyen szép kifejezés! A kék madár velünk lakik. Nem kell sehol keresni, mert bennünk, a szívünkben él. Egymás szeretete, megbecsülése, a jóság, az öröm táplálja. Nagyon kell rá vigyáznunk, mert a rossz szó, társaink megbántása elrepíti a kék madarat. Lehet, hogyha elrepült, nem biztos, hogy visszajön még hozzánk. Ezért nagyon vigyázzunk rá, óvjuk, szeressük, hogy mindig velünk legyen. Becsüljük meg a sok apró örömöt, amit az élet ad, forduljunk egymáshoz jó szándékkal, kedvességgel, türelemmel - akkor a kék madár mindig velünk marad, mert kalitkája a szerető emberi szív.

Nekem ez a cím ezt juttatja eszembe és még valami mást. Erről szól a történetem.

Salgótarjánban az Acélgyári úton laktam a fiammal együtt. 2014 februárjában nagy változás történt az életemben. Mizserfára, az Ezüstfenyő Idősek Otthonába költöztem. Nem volt könnyű döntés. Nagyon sokat töprengtem, gondolkodtam, vajon jól döntöttem-e? Milyen az élet az idősek otthonában? Kétségek, félelem gyötört. Sokféle idős ember együtt, hogyan egyeznek meg? Hogyan fogadnak majd? Hogyan fogom érezni magam?

Én általános iskolában tanítottam, gyerek közösségben éltem. Ez is más helyzet, gyerekek között élni- más körülmények, más feladat. A gyerekekkel való bánásmód egészen más, mint a felnőtt emberekkel. Féltem, hogy be tudok-e illeszkedni a felnőtt közösségbe. Visszahúzódó alkat vagyok, szeretek egyedül lenni, gondolkodni, de beszélgetni is szeretek, ha megfelelő beszélgető társra akadok. Vajon találok-e ilyet? Lesz-e közös témánk?

Egy négy ágyas szobába kerültem, ahol egy 90 éves néni, egy 89 éves és egy 75 éves lakott. Ekkor én is 75 éves voltam.

Szerencsére jó közösségbe kerültem. Kedvesek voltak a szobatársak, segítőkészek, jóindulatúak. A vezetőség és a nővérek is szeretettel fogadtak. Nagyon sokat segítettek a beilleszkedésemben. Tudomásul kellett vennem, hogy ez egy más világ, mint ahonnan jöttem. Az új szabályokhoz kellett alkalmazkodnom. Bevallom nem volt könnyű. Sokféle embert ismertem meg. Kedveset, szelídet, szolgálatkészt, segítőkészt, de voltak durva, goromba emberek is- úgy szoktunk fogalmazni, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje – szívfájdalma, betegsége, amit meg kell tanulni elviselni, együtt élni vele.

Az én érzékenységemnek sok minden nem tett jót. De voltak kedves nővérek, ápolók, akik segítettek a beilleszkedésben.

A mentálos nővérek sokféle rendezvényt szerveztek nekünk. Ének, tánc, előadás, vers, mese, torna, színi előadás. Mindenkinek megvolt a maga sorsa, betegsége, nehézsége. Úgy érzem, hogy sikerült hamar beilleszkednem. Sokat beszélgettünk, tisztelettel bántunk egymással a szobatársakkal – és a többi lakóval is.

Én nem szeretem a gorombaságot. Ha én valakihez szépen szólok, elvárom, hogy ugyanúgy válaszoljon. Ha nem úgy történt, azt szóvá tettem. Lassan engem is elfogadtak – én lettem a „ tanító néni”.

Színjátszókör

A lehetőségek közül a színjátszókör munkája tetszett, ebbe kapcsolódtam bele. Ez egy kicsit más szereplés volt, mint amit megszoktam. A tanítási órán más előadni, ott tanítani kell, valamit meg kell magyarázni a gyerekeknek úgy, hogy megértsék, alkalmazni tudják. Főleg, hogy megtalálják benne a szépet. Én magyar nyelvet és irodalmat, orosz nyelvet tanítottam és mellette könyvtáros voltam. Mind a három szaknak megvan a szépsége és nehézsége. Nagyon szerettem tanítani és sokat köszönhetek az iskolának, a gyerekeknek. Ha az irodalomra gondolok, a versekre, a novellákra, a regények hőseire. Mennyi mindent lehet lehetett belőlük tanulni. Mennyi szépség van bennük. Úgy előadni, hogy a tanuló is ugyanazt az örömet érezze, amit én. Úgy érzem, hogy a színjátszó körben hasznosítani tudtam a tudásomat.

Szép felolvasás, versmondás – segíteni másoknak, sokat gyakorolni. Erre mind szükség van.

Azután adódtak lehetőségek a szereplésre is. Színjátszóköri szereplés más mint a tanítás volt. Ezt nekem kellett megtanulni. Az első szereplésem a „Rokkant katonák” című darabban volt.

Kórustalálkozóra készültünk vele, ami a Baglyaskő Idősek Otthonában volt. Kaptunk katonaruhát, megtanultunk menetelni, szalutálni. Szép katonadalokat énekeltünk.

Nagyon lelkesek voltunk. A szakaszvezető úgy mutatta be a csapatot, hogy mindenáron menni akartunk vele, nem tudott minket otthon hagyni, tehát elhozott magával. Azért rokkant katonák a darab címe, mert sok fájó lábú katona volt közöttünk. Örömmel szalutálva, vígan menetelve vonultunk a helyszínre.

Lelkesedésük hatott a nézőközönségre, nagy tapssal fogadtak minket. A szereplés olyan jól sikerült, hogy jutalomként megkaptuk a vándorserleget. Nagy volt az öröm, ami további szereplésre adott lehetőséget.

Jött az Idősek napja, - ahol a Mizserfai Tv műsorát mutattuk be. Adtunk egy Roma műsort, ahol egy férfi és egy nő cigánytáncot járt nagyon ügyesen, változatosan, szép színes ruhában seregtek - forogtak. Közben cigány óta szólt, - énekelt a többi résztvevő.

Volt egy német anyanyelvű lakótársunk is, ő németre tanította a közönséget. Mondatokat mondott németül, azt ismételték és meg is tanulták. Majd németül számoltak.

Ezután következtem én az orosz tudásommal. Nagy gondban voltam, hogyan fogom ezt a feladatot megoldani?! 10 éve nem volt a kezembe tankönyv, se orosz, se egyéb. Mit mondjak, hogy legyek én a műsorvezető? Törtem a fejem, éjszaka ezen gondolkodtam. Majd arra gondoltam, hogy mit is csináltam az órán. S egyszerre mintha lefújták volna az agyamról a port, minden eszembe jutott! Az orosz szavak, kifejezések, dalok. Nagyon jó műsort állítottam össze. Üdvözöltem oroszul – magyarul a nézőket, vezényszavakat tanultak, számoltunk. Nagy sikere lett az adásnak. Volt szép orosz viseletem és néhány szép orosz dalt is énekeltem. Nagyon boldog voltam és a társaim együtt örültek velem. Visszanyertem az önbizalmamat. Az egyik szobatársam egy 92 éves néni nagyon szép verset mondott, inkább játszotta, mint mondta – az öregségről a fiataloknak: Fiacskám! Ne nevesd, csúfold ki az öregeket, reménykedhetsz, hogy te is ilyen öreg leszel! Megkérdeztek egy fiatalembert, hogy melyik műsorszám tetszett neki a legjobban? Azt felelte, hogy az orosz tanárnő műsora és az idős néni verse tetszett a legjobban. Nagyon örültünk a dicséretnek, jó érzés volt, hogy elismerték a munkánkat. A színjátszó kör is egyre jobban összekovácsolódott, segítünk egymásnak, amiben kellett, kinek mire volt szüksége, felolvasásra, szövegtanulásra. A mentálos nővérek is sok segítséget adtak. Elmagyarázták, hogy adjuk elő a szerepet, jelmezeket varázsoltak ránk, mindennel törődtek – ének, zene, tánc – hogy színes, érdekes legyen az előadás. Sok jó tapasztalatra tettem szert.

A következő előadásra is szívesen gondolok vissza. Ez az Idősek napján 2015-ben volt. Egy utazásra, amikor Kolumbusz felfedezte Amerikát, vagy valami mást.

Felszálltunk az időgépre és visszarepültünk a múltba, 1942-ben találtuk magunkat. Kolumbusz és barátja a Santa Mizserfa hajóval indult útnak. Bejárták az egész világot. Jártak Afrikában – megismerkedtek fűszoknyás afrikai lányokkal, táncoltak, énekeltek, majd tovább hajóztak. Közben a hajón is szorgalmas munka folyt, dolgoztak a tengerészek, s közben skót viszkit kortyolgattak. Sziklás, hegyes - völgyes vidéken jártak, majd Hawaiin kötöttek ki, ahol kellemes fűszeres illat, szép lányok virágfüzérrel fogadták őket. Egy szép dalt énekelt egy idős néni: „De szép egy május éj Hawaiiban…

Tovább hajóztak, s messziről zeneszó hallatszik. A görög partoknál jártak, a fiúk szirtakit táncoltak, úzót és metaxát ittak, önfeledten mulatoztak.

A következő állomás Kuba volt. Megismerkedtek a kubai szivarral, táncoló, szambázó emberekkel. Egy szép dallal búcsúztak: „midőn, Havannában hajóra szálltam én…”

Kikötöttek Brazíliában is, ahol finom kávét ittak. Zenét hallottak a távolból, úgy gondolták, hogy felfedezték Amerikát. De nem ez történt! Visszafelé hajóztak, bejárták az egész világot! És hol kötöttek ki? Mizserfán. Mindenütt jó, de a legjobb otthon! - mondta Kolumbusz. Ez az utazás tanulsága! Menjünk a kocsmába, mulassunk egyet.

Nagyon mozgalmas, színes előadás volt. Az is jó volt, hogy az otthon lakói és dolgozói együtt szerepeltek. Közösen szereztünk örömet egymásnak. Ez jó érzéssel tölt el minket. Egymás segítése, a közös szórakozás jó volt. És az, hogy mindenki lelkesen készült, örült a másik sikerének. Ez egy csodálatos darab volt és egy nagyon szép este.

Következő alkalommal Bányarémek (boszorkák) táncoltak. Lényegében a boszorkákról, a tevékenységeikről szólt. Seprűvel táncoltak, ijesztgették az embereket, mérget kotyvasztottak. Fekete ruhában szerepeltek, csak az egyikükön volt piros szoknya, ő volt a főboszorkány. Ez az idős néni a szobatársam volt, 92 éves korában táncolt, énekelt, elvarázsolta az embereket. Bekukucskált a szobákba, mint boszorkány, megfigyelte az embereket. Ő is szeretőt választott magának. 5 szeretője volt- így mesélte a riporternek, aki meginterjúvolta őt. Nagyon nagy tapsot kapott. Egyébként ezzel a produkcióval eljutottak Pécsre, egy országos rendezvényre. Így mindenki megtudhatta, hogy milyenek a mizserfai boszorkányok.

Egy farsangi mulatságon találkozhattunk a kígyóbűvölővel. Izgatottan vártuk a produkciót. Vajon, hogy sikerül lakótársunknak? A kígyóbűvölő még nálunk is izgatottabb, még soka nem volta kezében furulya! Hogy fújja meg, melyik lukat fogja be, hogy megszólaljon, mert csak úgy jön elő a kígyó! Nagyon nagy gondban volt! „Uram Isten, hogy csináljam, hogy jó legyen?! Gondolkodott – gondolkodott, majd belefújt a furulyába. Sikerült! A furulya megszólalt, a kígyó előjött! Volt nagy öröm! Együtt örültünk a kígyóbűvölővel – örültünk a sikerének. Nagy tapssal jutalmaztuk meg őt. Jó érzés volt a közös öröm.

2015 karácsonyán is egy szép darabot mutattunk be, ami a szeretetről szólt. János mester és 9 gyermekének sorsát ismerhettük meg. János mester szegény csizmadia volt, aki nem tudott a 9 gyermekének karácsonyra ajándékot venni. Ezért azt találta ki, hogy megtanítja őket gy szép dalra, ami a szeretetről szól.

„ A szeretet mindenkié, a szeretet mindenkié, ha megtaláltad a forrását, a szeretet mindenkié”

Nagyon szépen énekeltek, csak a háziúrnak nem tetszett, azt mondta, ricsaj. János mester bármit kérhetett tőle egy gyermekének felneveléséért! – De melyiket a 9 közül? – 1000 pengőért. Az ára az volt, hogy csendben legyenek, ne énekeljenek.

János mester és a gyerekei a szeretetről szóló dalt választották, mert ez kötötte őket egymáshoz. Ez volt a legfontosabb nekik.

Még egy örömteli eseményről írnék, ami személy szerint csak engem érint. Másik közösségben történt, nem a mizserfai otthonban. Én előzőleg általános iskolában tanítottam. A volt tanítványaim felkerestek, s előadták, hogy osztálytalálkozót szeretnének tartani. Mit szólok hozzá? Meglepődtem, de nagyon örültem. Az 50 évvel ezelőtt tanított 8.osztály találkozója volt. 2017 szeptember 23.-án volt a találkozó Salgótarjánban egy étteremben. Értem jöttek Mizserfára, elvittek a helyszínre. Mire odaértem az étterem előtt vártak, bevezettek, vigyázzállásba fogadtak. A hetes jelentett, hogy az 1967/68-ban végzett nyolcadik osztály 23 fővel megjelent. 36-an voltunk, van aki már nem él 6 fő, másokat nem tudtak elérni. Nekem is adtak feladatot, meg kellett őket neveznem, felismernem. Nagyon boldog voltam, hogy mindenkit felismertem. 50 év elmúltával. Ismertem őket 1 osztályos korukban, 14 éves korukban és most találkoztunk 64 évesen. Nagyon megható volt. Először én meséltem róluk, hogy milyenek voltak. Majd ők mondták el 50 év történetét az életüket. Büszke vagyok arra, hogy mind rendes, munkás ember lett. Vannak tanítványok, akik követtek a tanári pályán. Mindegyik elbeszélésében, benne volt, hogy nehéz volt az életük, de mindig talpra tudtak állni. Ez nagydolog. Ez egy olyan találkozás volt, amit soha nem felejtek el, és megerősített abban, hogy jó volt tanítani. Ez a pályatartást adott nekem, s erőt a nehézségek leküzdéséhez. Szerettem tanítani, szerettem a gyerekeket.

Végezetül. De nem utolsó sorban elmondhatom, hogy meg lehet szokni az életet az otthonban. Én nehéz szívvel jöttem, de most már megnyugodtam. Sok kedves, segítőkész nővér, ápoló van, akik segítenek a nehézségeinkben, próbálnak vigasztalni, erőt adni. Vannak jó lakótársak is akikkel jó együtt lenni, beszélgetni.

Ismét a kék madárhoz (az emberi szeretethez) jutottam vissza. A kék madár velünk van, a szívünkben él. Nem szabad elengednünk. Arra kell törekednünk, hogy velünk is maradjon. Igyekezzünk egymásnak örömet szerezni. Szeretni, segíteni társainkat.

„ A szeretet a legszebb dolog a világon, - amit önmagunkból adhatunk másoknak.”

Jó szeretet adni, de nagyon jó kapni is!

Tags: boldogság kék, mizserfán, madara, mikes, lászlóné, boldogság